Ápoltjaikért vonultak karanténba a szentbalázsi gondozónők
Minden megbecsülést megérdemelnek azok az egészségügyben dolgozók, akik nap mint nap erejükön felül és gyakran nehéz körülmények között küzdenek a koronavírus-járvány megfékezéséért és a betegek meggyógyításáért. De tisztelet illeti azokat a gondozónőket is, akik a Népszava tudósítása szerint önként vállaltak bizonytalan ideig tartó karantént, hogy ápoltjaik megfertőződését megakadályozzák.
Értekezletet tartottak a múlt hétfőn a Somogy megye Szentbalázs Zselici Rózsakert Idősek Otthonának munkatársai. A téma az volt: a koronavírus-járvány komoly veszélyt jelent az idősotthonokban gondozottakra, ezért csökkenteni kellene valamiképp a fertőzésveszélyt. Az értekezlet nem tartott nagyon sokáig: hat dolgozó ugyanis hamar és önként vállalta, hogy a járvány elmúltáig beköltözik a gondozottak közé. Úgy látták, máskülönben túl nagy kockázatot jelentenének: mindannyian ingáznak az apró zselici faluba, s biztosak voltak benne, a buszon vagy otthon, a családtól előbb-utóbb összeszednék a fertőzést, ami, ha rájuk nem is, a csupa nyolcvan év feletti ellátottra végzetes lehet.
– Délután megbeszéltük, este összepakoltunk, másnap beköltöztünk – meséli az otthon kapujától három méterre megállva Tóth Fonai Györgyné intézményvezető. – A családjaink igazából fel sem fogták, mivel állítottunk haza hétfőn este, bár a férjem azt mondta, ha most ezt elvállalom, ne is menjek többet haza!
Az intézményvezető élete párját hagyta odahaza, másvalaki idős szüleit bízta ismerősökre, de akadt olyan is, aki férje mellett három gyerekétől köszönt el, ki tudja, mennyi időre. A legkisebb ráadásul hároméves, ám egyelőre jól bírja, hogy anyukáját csak Skype-on láthatja esténként…
– A szakmán belül sokan azt hitték, felsőbb utasításra döntöttünk így – jegyzi meg Tóth Fonai Györgyné –, de még maga a fenntartó is meglepődött a felajánlásunkon.
Annyira egyedi a helyzetünk, hogy a szakma oldalról csak most kezdenek érdeklődni, hogyan lehet ezt megcsinálni, mi kell hozzá? Elsősorban elhivatottság, adjuk meg mi a választ, mert mással nehéz megmagyarázni, hogyan hagyhatja hátra valaki a civil életét úgy, hogy nem is tudja, mikor láthatja legközelebb a szeretteit.
– Azért ebben a szakmában hozzászokott a rokonság, a család, hogy igazából nincsenek hosszú ünnepek, otthonlétek – magyarázza az intézményvezető. – A kapcsolat pedig megvan, ha nem is személyesen, hanem az interneten keresztül. A világhálónak hála kap főzési tanácsokat az otthon hagyott férj, s hallgathat esti mesét anyukájától a hároméves kislány, aki mindennap elmondja, mennyire büszke a mamájára…
– Egyelőre az is sok időt elvesz, hogy elmagyarázzuk a lakóknak, miért nem jönnek a látogatók, miért nem kapnak csomagot – teszi hozzá az intézményvezető. – Aztán idővel biztosan akad majd néhány konfliktus is, mert azért össze vagyunk zárva. De nem hiszem, hogy gond lesz, vagy bárki feladná, mert nemcsak munkatársak, de barátok is vagyunk. Máshogy nem is vállaltuk volna, mert nem lehetne végig csinálni.
„Megbeszéltük, összepakoltunk, beköltöztünk” – Hat idősotthoni gondozónő komoly áldozatvállalása
