Canossa 10
Fortélyos félelem igazgat
A korábbi tapasztalatok sajátos cáfolatát adták a „jobb félni, mint megijedni” alapvetésnek.Távozóban a budai erdő pavilonjaiból azon töprengtem, vajon most mi tévő legyek? A lábszáram még mindig ugyanolyan duzzadt, mint az első beavatkozást megelőzően. A dunsztkötés ugyan friss és már a cseréhez szükséges szakmai fogásokat is elsajátítottam, de felhalmozott kötszerkészletem véges, és könnyen belátható, hogy ez a helyzet nem sok perspektívával kecsegtet. Gondoltam, futok még egy kört a Cseberből vederbe epizód elején említett helyszínen. Este elértem a bokavillám helyretételében jeleskedő DokiGyuri barátomat, aki megígérte, hogy ő is elkísér a szóban forgó műintézménybe.
Néhány nap múlva, előre egyeztetett időpontban, újra megfutottuk a korábbi körömet. Sajnos, nagyjából pont hasonló eredmény birtokában távoztunk. Mindössze annyi különbséggel, hogy immár egy szakmabeli is szemtanúja lehetett a szeptikus csontsebész főorvos rezignált kijelentésének: az amputáción kívül nem látok más lehetőséget. Mindezt, csak úgy, ránézésre?!
Ez idő tájt esett meg velem, hogy egy mozilátogatás alkalmával arra lettem figyelmes, a nézőtéren körülöttem tartózkodók előbb fintorogva fészkelődtek, majd rövid sugdolózást követően lassan elhagyták a környékemet. Új irányba indultam el. Előbb barátnőm kollégáinak ajánlására felkerestem olyan érsebész szakrendelését, aki már számtalan krízishelyzetben bizonyított. Ő rövid várakozást követően egy kézi ultrahang segítségével végigtapogatta a műtött végtagot, majd kijelentette, hogy nem igazán érti a sebészek amputációval kapcsolatos elképzelését, mivel a lábszárban a mélyvénás és az artériás keringés egyaránt kitűnő.
