Canossa 30
Egyik éjjel szobatársam mély alvásából arra a zajra ébredt, amelyet az ágy alá zuhanva keltettem. Az ágyakhoz szerelt nővérhívón azonnal segítséget kért. Az ápoló visszatette habkönnyű testemet az ágyba, és megpróbált megnyugtatni. Miután rendezettnek érezte helyzetemet, visszatért ügyeleti helyére. Alighogy az iménti sokkhatást kipihente, éktelen csörömpölést észlelt.
A zaj forrásához rohanva sokkoló kép fogadta: a szo- bához tartozó vizesblokk zuhanykabinjának romjai között feküdtem. Másnap néhány perces különbséggel két nagyon közeli barátom tette nálam tiszteletét. Aki előbb érkezett, saját bevallása szerint a szobába lépve őt fogadó látvány hatására konkrétan sokkos állapotba került. Kislányos zavarában hirtelen azt sem tudta, mihez kezdjen, gondterhelten járkált le s föl a helyiségben.
Alig negyedórával később az a barátom érkezett, aki nehéz helyzetben lévő idős emberek ápolásában jelentős tapasztalatokkal rendelkezik. Felültetett és megpróbált interakciót provokálni valamiképp, de szavai semmilyen érdemi reakciót nem váltottak ki belőlem. Mereven, kiguvadt szemekkel ültem az ágyban, miközben ő beszélt hozzám, és nagyon lassan belém diktált egy apróra vágott kiviszeletet. Még a számat is neki kellett becsuknia, és rágás helyett, nagyon lassan lenyeltem a gyümölcsdarabot.
A helyzet kilátástalanságát látva telefont ragadott: – Szia! Itt vagyok a kórházban. Kurva nagy gáz van. Ha tudsz, gyere ide minél előbb! Bár az autója a garázsban állt, idegállapotára való tekintettel párom taxit hívott, és alig negyedóra múlva már az osztály folyosójának kövezetén sebesen kopogó cipősarkai jelezték, hogy megérkezett. Feltépte az ajtót és hátrahőkölt…
