Canossa 33
A fenti történésekkel egybeesett még egy fontos esemény, melynek megtörténtéről csak hónapokkal később értesültem. A Kanosszában már több kulcsfontosságú pillanatban felbukkant DokiGyuri barátom ezen a helyen is meglátogatott. Saját bevallása szerint a látvány, mely a kórterembe lépve fogadta, minden előzetes várakozását alulmúlta.
Egy kiábrándult, életesélyeivel leszámolt roncsot látott, aki teljes inverze volt egykori önmagának. Őt ez sem riasztotta el, mert történetesen nem az a típus, aki könnyen megrémül, hiszen több évtizedes praxisa során számos kilátástalan helyzetben lévő civilnek és élsportolónak adta viszsza elveszettnek hitt képességeit. Közel három órát töltött nálam. Ez idő alatt számos ágyban végezhető átmozgató gyakorlat mellett egyfajta pszichoterápiát is gyakorolt.
Addig nem tágított, míg meg nem esketett, még egyszer, egyetlenegyszer felszívom magam és elkezdek küzdeni, úgy istenigazából. Tud valamit az öreg.
Megpróbáltam.
Huszonnégyórányi intervallumra becsülhető időtartamban a vektorok ugyanabba az irányba mutattak. Alig egy órával az után, hogy a második dózis organikus vitamint erősen kótyagos állapotomban belém diktálta az éjszakás nővér, az orvoscsoport előző napi döntésének megfelelően az északi fekvésű szárny kétágyas kórterméből a déli oldal egyágyas kórtermébe költöztettek. Szerették volna elejét venni annak, hogy önveszélyes cselekedeteimmel szobatársam gyógyulását hátráltassam.
