Categories: Könyvajánló

Canossa 35

Az éjjeliszekrény ókját kihúzva egy szemüvegre leltem. Felpróbáltam és kicsit fátyolosan, de azért láttam. Ráakadtam egy discmanre. Gondolom, egy ideig úgy forgathattam, mint csimpánz a tűzoltókészüléket, de tengernyi időm volt, így csakhamar rájöttem a megoldásra. A két fülhallgatót beillesztettem, és nagyon ismerős hangokat hallottam, de arra lettem gyelmes, hogy megdöbbentően sok felharmonikust érzékelek.

Még ebéd közben is ebben az akusztikai élményben gyönyörködtem. Közben egyre gyakrabban elbillentettem az ablakot árnyékoló szalagfüggönyt és nem tudtam betelni a kora márciusi napfénnyel. Szüntelenül áramlottak a hangok, melyeket legalább száz különálló hangsávként érzékeltem. Olyan érzésem volt, mintha egy gömb középpontjában tartózkodnék, ahová a tér beazonosíthatatlan pontjairól áramlanak a hangok, miközben ragyog a fény.

Talán boldogabb voltam, mint Odüsszeusz, amikor végre hazatért kissé hosszadalmas kalandtúrájáról. Megejtett pillanatok voltak, melyeket kitörölhetetlenül őriz az emlékezetem.

A katartikus visszatérésem utáni negyven euforikus órában végbement belső változások ismertetése nélkül a későbbi történések számomra is értelmezhetetlenek lennének, ezért logikusnak vélem, hogy ezekkel az élményekkel folytassam.

Fekvőhelynyi életteremben, féléberen, lehunyt szemmel fekszem. Mérhetetlen erejű és intenzitású szeretetenergia-folyam járja át lényem minden alkotóelemét. Forrását ugyanahhoz az erőtérhez kapcsolom,amely néhány perccel korábban visszairányított az élők sorába. Egyszercsak arra leszek gyelmes, felgyorsítva peregnek előttem a hübriszem felülkerekedésével induló életszakaszomat leginkább jellemző emlékképek.

Mintha műlesiklóként, alkonyati fényviszonyok között, közel kezelhetetlen iramban egy szlalompályán kerülgetném a konfliktusbójákat, jottányit sem meglepődve azon, hogy a sebesség mámorában rejtve maradnak előttem a mélyben meghúzódó ellentmondások. Önelégült mosollyal siklok át ezeken. A tempó egyre fokozódik. Egyszercsak… elveszítem egyensúlyomat… megállíthatatlanul sodródok a periféria felé… Zuhanok…? Emelkedek? Térérzetem megszűnik. Légzésem kihagy.

Kulcsár - Bartha Zsuzsanna