Canossa 36
Megkönnyebbülten, hosszan felsóhajtok. A mélyen beszívott, hasüregemet kitöltő levegővel együtt végtelen békesség tölt el. Testem köldökömtől mutatóujjnyi távolságra lévő mértani középpontját melegség önti el. A térbevetettséget megelőzően perceken át áramló energia az iméntinél is intenzívebben érkezik. Határozottan olyan érzésem támad, mintha finoman tenyerére venne a Teremtő.
Talpam felől egész testemen rezgéshullámok futnak végig. Eltűnnek látókörömből a zuhanáshoz vezető események. Légzésem tovább lassul. Mindaz a félelem, szorongás, ami az iménti szlalomozás közben zaklatottá tett, a szeretetáramlásban feloldódik és helyét fokozatosan éltető erő tölti be. Megnyugtató ráhangolódni erre a frekvenciára. Gondolataimból eltűnik az aggodalom, helyette végtelen derűt érzek.
Súlytalanság helyett egyensúlyt. Kétely helyett bizonyosságot. A teljes szemléletváltást követően új képességeimre leszek figyelmes. A visszatérésemet követő pillanatokban már meggyőződhettem arról, a kobaltsugarak segítségével visszanyertem látásom jelentős részét. De most mintha még tisztábban, részletgazdagabban látnék. Ezen felbátorodva magamhoz veszem az éjjeliszekrényemen lévő, A sors mint esély című Thorwald Dethlefsen kötetet.
