Canossa 7
Azután elérkezett az ebéd ideje, amikor a látogatóik által kényeztetett szerencsések nekifogtak a friss házi koszt elfogyasztásához, míg a kedvezőtlenebb helyzetben lévő többség belemerült a közfinanszírozás nyújtotta kulináris lehetőségek élvezetébe. Ugyan a szaghatások mindkét csoportot nehéz feladat elé állították, azért akadtak, akik repetáztak a menzakosztból.
A rehabilitációm kezdetével nagyjából egybeestek a németországi labdarúgó világbajnokság küzdelmei. Mindeddig sosem gondoltam volna, hogy futballmérkőzések televíziós közvetítéseinek alkalmával ennyire morbid élmények részesévé válhatok. Életük végéig kerekesszékhez kötött férfiak csoportjai meredtek távolba révedő üveges tekintettel a képernyőn folyó eseményekre és közben dehonesztáló jelzőkkel illették világklasszisok mozdulatait.
Az esti órákban nyílt némi lehetőségem olvasásra, de a gyógyszerosztást követő lámpaoltás után ismét lebilincselő eszmecserék fültanúja lehettem, melyek révén megismerhettem a Kádár-korszak proletár idilljének teljes élményanyagát. Históriákat gigantikus fusizásokról, a közvagyonból eltulajdonított ingóságok révén szerzett talmi jólét örömeiről, a beszórakozva leszanált középkáderi és magánvállalkozói karrierekről.
A történetek többnyire az elbeszélők elszunnyadásával végződtek. Azután sorban, szinte az egész kórterem horkolni kezdett. Többnyire nekem sikerült legutoljára megbirkóznom a feladattal. Éjszakánként egyre jobban elmosódtak a határvonalak a szendergésbe átszűrődő külső ingerek és a mély alvásos szakaszban átélt víziók között. Az élettér fogalma mindeddig ismeretlen megvilágításba került. Folyton, ugyanazzal a rémálommal ébredtem: nem tudok ráállni az operált lábamra…
Kapcsolatba léptem rehabilitációs területen dolgozó manuál terapeuta orvos7 barátommal, aki egyik este felkeresett és néhány szakavatott mozdulattal a helyére illesztette a műtét során kicsavart és eredeti pozíciójától 2-3 centiméterre elmozdult bokavillámat. Miközben a kijárathoz kísértem, elmondta, hogy lábműtétek alkalmával olykor előfordulnak ehhez hasonló esetek. A terápiát követően – betegtársaim legnagyobb megdöbbenésére – egyik kezemben a mankókat fogva sétáltam vissza a kórterembe. Hirtelen a fásult sorstársak többsége lelkesen a „csodadoki” legközelebbi látogatásának időpontja felől kezdett érdeklődni.
7 Lángfy György (Szolnok, 1941. 03. 24 – Budapest, 2018. 06. 08.) magyar sportorvos, belgyógyász. 1965-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetemen diplomázott. 1969- ben sportorvosi, 1976-ban belgyógyász szakvizsgát tett. 1986-ban a Testnevelési Fő- iskola címzetes egyetemi docense lett. 1965 és 1971 között a Testnevelési Főiskola Or- vostudományi Tanszékének munkatársa, majd adjunktusa volt. 1971-től az Országos Testnevelés- és Sportegészségügyi Intézet (OTSI) munkatársa, később a fizikoterápiai osztály részlegvezető főorvosa. A magyar birkózó és súlyemelő válogatott orvosaként két olimpián (Sydney, 2000. 09. 15; Athén, 2004. 08. 13.) segítette a forszírozott erő- feszítésektől szinte hasznavehetetlenné fáradt magyar sportolókat abban, hogy már másnap csúcsteljesítményt nyújthassanak. Az említett sportágakban jeleskedőkön túl Kőbán Rita, Igali Diana, a női vízipólócsapat mellett jómagam is örökre őrzöm derűs arcának emlékét és hálával gondolok rá. Egyike azoknak, akik életpályájuk alapján kiér- demlik, hogy nevük után hivatásukat csupa nagy betűvel írjuk. A továbbiakban – mint környezetében oly sokan – DokiGyuri bátyámként említem őt. Bővebben lásd https:// www.youtube.com/watch?v=5YYn3CUA8dc.
