Kanossza 20. – 145 nap után újra otthon

A mérsékelt égöv mind a négy évszakában legszebb arcát mutató néhány hektáros kert kapuin túli világgal kapcsolatban szerzett benyomásokkal folytatódik a saga. Első lendületből mindössze négy napot tölthetek otthon, de az élmény annak dacára is az újdonság erejével hat rám, hogy kilenc esztendő alatt egyetlen alkalommal sem rendeztük át lakásunkat.

Végre közkinccsé tétetik néhány régen várt egészségvédelmi intelem, és szembesülni kényszerülök az osztály szeretetteljes védőburkán kívüli agresszív világ nietzschei veszélyekkel kecsegtető élethelyzeteivel. Kezdem visszanyerni látásomat, és eközben azzal is szembesülök, mit kell ezért átmenetileg feláldoznom.

A kedvező híren felbuzdulva hozzáfogtam a hazautazással kapcsolatos logisztikai feladatok megoldásához. Talán az egészségügyi mélyrepülésemet megelőző utolsó nagyobb lélegzetű utazás előestéjén érezhettem hasonló izgalmat a ruháimat és tisztálkodószereimet tartalmazó úti csomag összepakolása közben. Azon morfondíroztam magamban, hogy akkori helyzetemhez képest talán mostanára mindössze korabeli identitásom néhány alappillérét illetően maradtam változatlan. Ekkor az orvoscsoport egyik tagja nyitotta rám az ajtót, hogy útravalóul ellásson néhány egészségvédelmi szempontból fontos tanáccsal.

Elsőként a kezelésemből fakadó kímélő életmód betartását célzó óvintézkedésekre figyelmeztetett: pihenjek sokat, kíméljem magam a megerőltetéstől, két kilogrammnál nehezebb súlyú tárgyak felemelésével ne kísérletezzek, óvakodjak attól, hogy testem – különös tekintettel koponyámra – közvetlen érintkezésbe kerüljön a nap perzselő sugaraival, vegyek magamhoz napjában legalább három liternyi folyadékot, és egyek épp olyan rendszeresen, mint benntartózkodásom idején.

Az étkezéssel kapcsolatban külön kitért arra, hogy olyan nyers húsokat tartalmazó ételek fogyasztásától, mint a sushi, a ruszli és a szittya sushi, kemoterápiás kezelésem ideje alatt tartózkodjak. Szerinte egészséges emberek számára sem elhanyagolandó az immunrendszer védelme céljából éhgyomorra elfogyasztott evőkanálnyi méz. Mindemellett, az emésztőszervek hatékony működését biztosítandó, érdemes a szilárd táplálék bevitelét követően húsz percet várni addig, amíg folyadékot fogyasztunk, mivel az emésztés voltaképpen égési folyamat, s amikor a megrágott élelem a gyomorba jut, ott az emésztőenzimek azonnal hozzáfognak feldolgozásához. Azonban, ha ilyen esetben az élelmiszert azonnal jelentős mennyiségű – ráadásul hideg és szénsavas – folyadékkal öblítjük le, az enzimek visszavonulnak, s a félig feldolgozott táplálék hosszabb ideig pang, ahelyett, hogy a kiválasztórendszer segítségével mielőbb hasznosulna.

Akadnak az életben olyan szituációk, melyeket jelentőségüknél fogva önkéntelenül rögzít az emlékezet. Esetemben a fenti intelmek az éhségérzetet jelző pavlovi reflexszel egyidejűleg érkeznek, és talán meglepően hangzik, de mióta ügyelek a táncrendre, sem légúti megbetegedés, sem gyomorpanasz nem okozott kellemetlenséget.

Mire összecsomagoltam, párom is befutott, de mivel a bejáratot aznap délután a szokottnál kevésbé engedékenynek mutatkozó darabontok őrizték, betegszállító segítségéhez kellett folyamodjunk, hogy engem és az útipoggyászt a kapun kívül parkoló autóba juttassuk. Ekkor még erőszak hatására sem tudtam volna felidézni ideutazásom pontos körülményeit, de az indulás pillanatától a hazaérkezésig engem ért külső impulzusokra nem tudnék találóbb kifejezést találni a pszichedelikus kifejezésnél. A közel öt hónapig tartó elzártság folyamán leginkább segítő szándékot, békét és türelmet tapasztaltam, ezzel szemben az anyósülésen utazva tébolyulttá krenkolt tekintettel hajmeresztő manővereket végrehajtó autósokat láttam a hazavezető 25 kilométeres út folyamán.

A nyomasztó impulzusokat ellensúlyozandó, a kapunkon belépve döbbenetesen megható élmény fogadott, amikor élemedett korú labradorom és rakoncátlan erdélyi kopóm két oldalamról elrugaszkodva ugrott a nyakamba örömében. Csak a kölcsönös örömködés csillapodását követően konstatáltam, hogy a tél vége óta megduplázott élelemadagjuk dacára mindketten szokatlanul rossz bőrben vannak. A kutya tényleg a gazdájával pusztul…

Az ajtón belépve önkéntelenül csúszott ki a számon: de fura, én itt laktam? A relatíve erős külső fényviszonyok után az árnyalattal sötétebb beltér hirtelen értelmezhetetlenül sötétnek tetszett. Szemeim számára negyedóránál is több időt igényelt, hogy alkalmazkodjanak a változáshoz. Lelkemnek órákba telt, amíg megbarátkozott a januári kórházba vonulásom óta változatlan lakókörnyezetem látványával. Az első otthon töltött éjszaka folyamán több alkalommal is abból az álomból ébredtem fel, hogy visszatért néhány héttel ezelőtti vizelet-inkontinenciám.

A másnap reggeli – segítséggel végzett – tisztálkodás közben szembesültem azzal, hogy korábban kerekded hátsó felem jobbára két, kiürült tejeszacskóra emlékeztet, ezért, elősegítendő az egészséges külalak kialakulását, brutális hízókúrába kezdtem. A fitneszfetisiszták sírva fakadtak volna azokon a kalóriabombákon, melyeket innentől fogva felépülésem érdekében rendszeresen magamhoz vettem.

Pünkösd vasárnapján már azzal a boldog tudattal tértem nyugovóra, hogy otthonomban minden tárgy helyével és rendeltetésszerű működésével megismerkedtem. Hétfőre már csupán a hospitalizáció ideje alatt nélkülözött asztali számítógép használatának újbóli elsajátítása, és a 145 napja pihenő autóm állapotfelmérése maradt hátra. Íróasztalomhoz ülve először nehezen találtam az összefüggést az asztallapon lévő tasztatúra, a fölötte elhelyezett képernyő és a lábam mellett helyet foglaló termetes doboz között. A billentyűzet hiábavaló nyomkodása után már ott tartottam, hogy külső segítséghez folyamodok, amikor a doboz aljára tévedt a tekintetem, és az egyelőre ismeretlen rendeltetésű fiókok és lukak között megpillantottam egy fémes színű nyomógombot. Megnyomtam. Felzúgott a masina, a monitoron kisvártatva megjelent egy további rejtélyekkel szolgáló felület. Besötétedett, mire a monitoron sorakozó ikonok között sikerült eligazodnom. A rám váró feladat ekkor vált megoldhatatlanná. A gépjármű-ellenőrzéstől idő hiányában kénytelen voltam eltekinteni. Praktikusabbnak tűnt kialudni magam, hiszen visszaérkezésemet követően újabb megpróbáltatásokra számíthattam.

Egy ideje feltűnt számomra, hogy a vizitek alkalmával az orvoscsoport vezetője szinte egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy a nyirokcsomóim és a légzésfunkcióm vizsgálata és a közérzetemre vonatkozó kérdések után szemrevételezze a szemérmesen takaró alá rejtett lábszáramon éktelenkedő sebeket. Visszaérkezésem napjának délutánján kezelőorvosom egy sebész társaságában keresett föl szobámban, s a nyugalom megzavarására alkalmas mozdulatsor kíséretében mintát vettek sebváladékomból. A másnapi vizit alkalmával a nem túl örömteli eredményt is tudomásomra hozták: régi ismerősöm, Mr.SA újra áthatolt immunrendszeremen, így ha néhány hete bevérzett gyomrom állapota is megengedi, végső megoldás gyanánt másnaptól Vancomycin-kúra veszi kezdetét. Bevallom, titkon abban reménykedtem, hogy a június második hetében esedékes következő középdózisú, 72 órás VIM-töltetig mentesülök a branüle behelyezésével járó kellemetlenségektől, de mivel a bendőmbe tömött, jelentős mennyiségű fehérjedús élelmiszer jóvoltából a gyomor már terhelhetőnek tűnt, fokozott óvatosság mellett másnaptól brutális erejű antibiotikum-injekciók indultak hadba a húsevő baktériumok ellen.

Mindezzel párhuzamosan a WBRT kezelés is folytatódott, így az agyi látóidegvégződésekre telepedett non-Hodgkin sejteknek is napról napra csökkentek a túlélési esélyei a kobaltágyú pusztító sugaraival szemben. Ekkortájt fedeztem fel az első sugárdózisok okozta mellékhatások egyikét, mely égési sérüléshez hasonló, féltenyérnyi kiterjedésű, apró árokkal kombinált barna foltként jelent meg az egyik alkaromon. A másik mellékhatás látásom visszanyerésével párhuzamosan, ingyenes, fájdalommentes, teljes testre kiterjedő epiláció formájában volt tetten érhető.

Mire a következő valószínűtlenül kék folyadékot tartalmazó flaska és 23 azonos mennyiségű színtelen varázsoldatot rejtő 500 milliliteres palack hatóanyaga a vénámba vándorolt, már szemeim pihentetése nélkül képessé váltam arra, hogy egy lendületből elolvassak 25-30 oldalt a magammal hozott kötetek bármelyikéből. Csupán arra kellett ügyeljek, hogy a következő próbálkozás alkalmával a korábbi etap felét újra áttanulmányozzam, mert a kobaltsugarak másik kellemetlen velejárója azt volt, hogy jószerével csak az információk elenyésző részére voltam képes visszaemlékezni.

Dacolva rövid távú emlékezetem rendszeressé váló zavaraival, töretlen lendülettel haladtam előre. Mióta visszatértem a túlsó partról, olyan erős küldetéstudat alakult ki bennem, hogy evidenciaként kezeltem a környezetem által talán még csak remélt gyógyulásomat.

https://vizit.blog.hu/2009/11/10/kanossza_20_145_nap_utan_ujra_otthon