Kanossza 24. – Lélekjelenlét

A nyugtalanító december 14-ei mellkasi CT-vizsgálat alkalmával a tüdő mindkét oldalán kirajzolódó 4 – 4 darab, 0,5 centiméteres perifériás góc sem tudta kedvemet szegni. Az embert próbáló élményanyagot ugyan még korántsem sikerült teljes vertikumában feldolgozzam, az már világosan látszott, nem mindennapi kórtörténet az, melyet magaménak tudhatok. Bár sűrű látogatásaim alkalmával, mindig a falakhoz kötődő emlékek kísértettek, az irányomban tanúsított törődés minden kellemetlenséget feledtetett.

Fejembe vettem, hogy megmentőim számára közös emlékeinkre utaló ajándékkosarat állítok össze, melyhez egy munkájukat méltató köszönetnyilvánító üzenetet mellékelek. Folytonosan ott motoszkált bennem a kétely, vajon ki tudom-e fejezni méltó módon mindazt a hálát, amit emberfeletti küzdelmük láttán érzek irántuk. Mikor kezelőorvosom értesített arról, hogy a január 24-én esedékes ellenőrző célzatú mellkasi CT beutalóját átvehetem, már készen álltak a részükre összeállított csomagok, melyek szimbolikus jelentőségükön túl egy üzenetet is tartalmaztak.

December 28-án hivatalos voltam az intézménybe egy koponya MR-vizsgálatra. Megérkezésemkor mindjárt tájékozódtam megközelítően mikorra kerülök sorra és a hosszúnak ígérkező várakozás helyett, inkább a második otthonomnak tekinthető hematológiai osztály felé vettem az irányt. A nővérpult most ünnepi díszbe öltözött, de a szolgálatban lévő munkatársak lankadatlanul húzták az igát, gyógyszert osztottak, infúziót kötöttek azoknak, akiket állapotuk miatt erre az időszakra sem engedhettek haza. Az „Ép lélekkel orvosnak lenni.” felirattal ellátott fotómontázs alatt elhelyezett feldíszített fenyőfa csúcsán néhány nappal korábban írt üzenetemet pillantottam meg:

„Lelkemben, az Önök jóvoltából sikeresen megvívott hosszú küzdelem kitörölhetetlen emlékeivel kívánom, hogy az előttünk álló esztendőre is töltekezzenek fel temérdek pozitív energiával, tegyék azt, amit eddig és egyetlen nap se feledkezzenek meg arról, hogy némi mézet csepegtessenek ebbe a fékevesztetten keserű világba!

Múlhatatlan hálával kívánok Önöknek áldást, jó egészséget és eredményekben gazdag boldog új évet!”

Ha idehaza búcsúztatjuk az Óévet, mindig megrakjuk a kandallót és rendszerint az éjféli koccintást megelőzően a tűzbe dobjuk azokat az előzőleg papírra vetett félelmeinket, melyeket nélkülözni kívánunk az újévben. 2007 Szilveszterét nagyon szűk baráti körben töltöttük. Fát hasogatni még erőm nem volt, de a tűz barátainknak hála egész este lobogott, így a megfelelő pillanatban végrehajtottam a rítust. A jelenlévők egyike számára sem volt kérdés, hogy mit foglalt magában a lángok martalékává váló üzenet(..)

Az új esztendő első hetei a nyugalom jegyében teltek. A kontroll mellkas CT vizsgálata 2008. január 24-én megtörtént. Ezen a december 14-i vizsgálathoz képest az apró multiplex gócok progressziót mutattak, és újak is megjelentek. A tüdőelváltozások tisztázása céljából újabb beutalóval gazdagodtam. Február 5.-én egy légzőszervekre szakosodott intézményt kellett meglátogatnom, ahol citológiai vizsgálatot végeztek rajtam. Ez érthetőbb nyelvezetre fordítva tüdő biopsziát jelentett, közérthetőbben fogalmazva, egy jól irányzott szúrással kicsippentettek egy vizsgálati célra alkalmas darabkát a tüdőmből. Nem voltak könnyű pillanatok, s mivel a betegszállítók egyike sem tartózkodott a közelben, a folyosón pedig további delikvensek várták lélegzetvisszafojtva, hogy sorra kerüljenek, az asszisztencia megkért, fáradjak vissza a kórterembe.

Mint utóbb kiderült, ez az utasítás önmagában véve is ellentmondott a protokollnak, mivel effajta vizsgálatot követően nemhogy sétálni, de felállni sem javasolt. Ha figyelembe veszem, hogy amíg az egy szinttel feljebb lévő kórteremig eljutottam, nagyjából 40 métert vánszorogtam és egy huzatos folyosón kellett a liftre várakoznom, akkor nem tűnik meglepőnek, hogy alig 24 óra múlva kiderült, felvizesedett a tüdőm, melyből haladéktalanul el kell távolítani a folyadékot. Ebből a célból kisvártatva karanténba kerültem, s egy célszerszám segítségével rácsatlakoztattak a falon elhelyezett berendezésre, mely – a korábbi epizódokból már jól ismert „kacsa” társaságában – e pillanattól uszkve 120 órán keresztül életem elválaszthatatlan részévé vált. Amikor végre megszabadultam a fölös folyadéktól, az egyik doktornő felkeresett és a mellett, hogy közölte a jó hírt, végre lábra állhatok, egyúttal indítványozta, másnap ismételjük meg a mintavételt. Konok ellenkezésemet látva az osztályt vezető főorvosnőhöz irányított, aki mindenek előtt elnézést kért a kellemetlenségekért és a döntésemre bízta, hogy vállalom-e az újabb megpróbáltatást. Nem lepte meg, hogy nemmel feleltem. Sok sikert kívánt és békességben elbúcsúztunk.

Életmentő orvoscsoportomat alapos emberek alkotják és tekintve, hogy a titokzatos pöttyök eredetére a tüdőkórházban sem derült fény, új irányt vett a felderítés. A sebészeti konzílium ténye, már önmagában összetéveszthetetlen zsigeri borzongást idézett elő bennem. A jeles nap előestéjén csak forgolódtam az ágyban, azután a jól bevált mézes meleg tejhez nyúltam, ami természetesen álomba ringatott. De még milyenbe:(

Kissé elgyötörten ébredtem, szőrmentén reggeliztem. Volt egy baljós előérzetem…

https://vizit.blog.hu/2010/05/25/kanossza_24_lelekjelenlet